Ott volt a szomszéd, a kőműves, a villanyszerelő…

Múlt szombaton a tél még egy utolsó hörgéssel megmutatta, mire képes, ha nagyon nekidurálja magát. Először csak szállingózó, majd egyre inkább szakadó hóesésben autóztunk, aztán a házunk felé kanyarodó lejtő aljánál megtorpant járgányunk, és közölte, hogy ő aztán itt fel nem megy. Élvezetes volt visszatolatni a főútra úgy, hogy két oldalt az árkok annyira tele voltak hóval, hogy csak sejteni tudtuk őket. Szerencse, hogy a házunk megközelíthető egy kevésbé meredek, bár hosszabb útvonalon is, meg is közelítettük, de a kapun már nem tudtunk bemenni. A feljárón alul jég, rajta hó, a kerekek pörögnek, a kocsi keresztben az úton… Az udvar rumlis voltának előnyeit már többször megtapasztaltuk, találtunk hasznos holmikat, fát, téglát,drótot és most példának okáért a kandallóból kiszedett hamut. Isten áldja, aki nem dobta ki, mert így bejutottunk az udvarra nem egészen öt perccel azelőtt, hogy egy HÓKOTRÓ végigtolta az utcát. Az autópályán töltött kilométerek alatt egyetlen hókotróval sem találkoztunk, ebben a falusi kis utcában pedig reggel nyolckor tiszta az út. Tetszik.  

Beszélgettünk kicsit Szomszédnénivel, aki kulcsaink őrzője, és összekötőnk az építőkkel, aztán szemrevételezhettem a múlt heti munka eredményét (az uram volt a háznál hét közben is). 

a ház a szokásos hűvös hangulatban várt bennünket

A kőművesek jó munkát végeztek, állnak az új falak, zömük be is van vakolva. Van két új szobánk, beépítették a boltívet, kialakítottak két falfülkét. 

 nagyobb háló

kisebb háló

A feleslegesnek ítélt ablakot befalazták, az előszobát megnagyobbították, lezárták a lépcsőházat. 

a lépcsőház fala, a majdani családi galéria helye

A nappaliban állnak a Nagy Szekrény falai, és amiért az uram legjobban izgult, egy gerenda elhelyezésével megnyitották a főfalat, van már élet-terünk. 

nappali a konyha felől

a Nagy Átjáró

Bár még csak szürke falaink és üresen tátongó ajtónyílásaink vannak, de egyre jobban és otthonosabban érzem én is magam a házban, ahogy szépen olyanná válik, ahogy elképzeltük.

Délelőtt megérkezett a villanyszerelő a fiával, és egészen késő délutánig szinte megállás nélkül dolgoztak. Azt hittem, mivel az adásvételit hónapokkal ezelőtt aláírtuk, és az eladók bármikor ideadták a kulcsokat, ha kértük, volt időm megtervezni az otthonunkat. Most kiderült, nem elég összegyűjteni töménytelen mennyiségű inspirációs fotót az internetről, mert ha például a mesterember megkérdezi, hogy áruljam el, hová tervezem a villanytűzhelyt, akkor csak pislogok, és ilyen elmésen válaszolok:

- Öööö, fogalmam sincs.

Szeretettel üdvözöltem megszokott kis kalapácsomat, és míg az uram a fürdőbe vonult, én gyakorlatilag az egész napot a vécében töltöttem. Nem tudom, mivel ragasztották oda azokat a csempéket, de a nap végére még mindig volt belőlük a falon. A végén már bánja a fene alapon vakolattal együtt szedtem le, de volt, ami így sem adta meg magát.

Emberem közben felszedte a fürdőben a járólapot és megszabadított minket a lila kád, és a halvány rózsaszín mosdókagylók látványától.

Délután jött a kivitelező, és megbeszéltük a jövő heti programot. Nagyon flottul megy minden, nem erre készületem, de nem mondhatnám, hogy bánatos vagyok miatta.