Karácsony harmadik napja van,

köszönt és minden jót kíván
három gyönyörű, szőke angyal
két nemgyönyörű, nemszőke nemangyal
s egy csíz a csupasz körtefán...

Hogy Júliára talála, így köszöne neki

Szervusz édes kicsi lány, én leszek az anyukád!

Amint rájöttem, hogy lehet három csemete mellett időt megtakarítani még blogolásra is, jövök vissza!

De jó színed van, szoliba jársz?

Bizony ám, bioszoliba. 

Jó nagy, nem zsúfolt, és ingyen van. Veteményesnek hívják.

A kép két hete készült, azóta szedhető a paradicsom

Míg nem jöttek a nagy melegek, Lackó a teraszon, Marci a meggyfa alatt aludt délután, én pedig "napozhattam", így aztán olyan a hátam, mint egy kőművesnek, és most nem az izmosságra gondolok.

Idén nagyobb a zöldségeskert mint tavaly, mindenből kicsit többet vetettem, ültettem, de még így sincs annyi, hogy nagy befőzést rendezhetnék, vagy azon kellene gondolkodnom, hová teszem a felesleget. Idén talán a zöldbab kivételével minden zöldségem sokkal szebb, mint tavaly, nagyobbak, jobban teremnek, a palánták kaptak komposztált marhatrágyát, a sárgarépát meg kiegyeltem időben, a többiekkel nem tettem semmit, de a salátától kezdve a célkán, cukkinin át a krumpliig, minden szebbet, többet, hamarabb termett. 

Ahol ki sem kelt a zöldbab, oda helybe vetett paprika került

Azt esszük, abból főzök, ami terem, talán kétszer-háromszor vettem a múlt hónapban paradicsomot, paprikát, uborkát, de már azt sem kell, hetek óta érik annyi, amennyit elfogyasztunk, sőt ajándékozni is tudok. 

Ökörszív

Mano

Roma FV

Annyira szeretem a reggeli körutam során összeszedni a zöldségeket a főzéshez, úgy harapni a napmeleg paradicsomba, mint az almába,  hogy azt adom a családomnak, amit vetettem, neveltem, palántáztam. Mindjárt meg is hatódom...

Július eleji kosarak

Általában négykor, fél ötkor kelek, magamhoz térek, kávézok, megnézem, hogy kel fel a nap, és megyek a kertbe. 

Így köszön be hozzánk a Nap

Kb. hétig kint lehetek, ekkortájt indul az uram dolgozni. Sajnos nincs ez így minden nap, ha Marcit viszem Budapestre, vagy ha Norbinak korábban el kell mennie, kimarad a reggeli kertészkedés. Pedig most haj, de nagyon kellene, porzik minden, pedig locsolok én, járom az esőtáncot, de csak rólunk csurog a víz, odafentről egy csepp se.

A hagymát már megettük, duggattam újra a retek, saláta helyére, már szedhető is akár, de messze nem olyanok, mint a márciusi tesók, sokkal csenevészebbek, kisebb a fehér részük, a levele húsz centis tekeredik össze-vissza. 

A fokhagymát felszedtem, a fáskamrában szárad, kíváncsi voltam, ezért megszámoltam, 156 fej lett, plusz amit eddig megettünk, meg elajándékoztam. Ennyi bőven elég lesz nekünk jövő tavaszig. 

A krumplit egy jó hónapja szedem, egész szépen van alatta, no nem óriások, és nem két kiló bokronként, de legalább nem rágja a pajor. Most, hogy művelve van a föld, nemcsak a pajor kevesebb, hanem a hangya is, és pocok lyukat is alig látok. Krumplibogár több volt, mint tavaly, de még kézzel leszedhető mennyiség. Olvastam, hogy a kifejlett bogár a földben telel át, gondoltam a tavalyi túlélők a gazdanövény környékén telelhettek, ezért ravaszul a véletlenül földben hagyott és kihajtott gumókat nem szedtem ki, hátha ezeket kezdik falatozni, és nem repülnek át a távolabbi új ültetésre. Így is történt, a kis csíkos hátúak vígan petéztek a tavalyi pár bokorra, innen igazán könnyű volt a túlvilágra segíteni őket, a "nagy" ültetvényben alig találtam pár példányt. Tegyük hozzá, krumplibogár ügyben szerencsém van, mert egyik környékbeli kertben sem ültettek krumplit, mert ha lenne, akkor utánpótlás is lenne bogárból, és nem tudom, győzném-e a kézzel szedegetést.

A paprikáim nagyon szépek, mikor kiültettem a palántákat, Szomszédbácsi meg is jegyezte, biztosan jó drágák voltak. Hát nem. Kápia és pritamin magom még volt tavalyról, kaliforniait 69 Ft-ért vettem, a szükséges palántaföld kb. 250,- (ami lehet nulla is, ha az ember kerti földet használ), plusz a szintén tavaly vett tescos műanyag poharak. Négy tő fehér paprikát vettem a piacon, és vagy tízet kaptam Szembelacitól. Utóbbiak szabadföldbe vetettek, ennélfogva még kicsik, de ha szerencsém lesz, és nem jön korán a hideg, teremni fognak.

Paprikafölde

Káposztafélék közül csak korai karalábét és karfiolt vetettem, de Szomszédnéninek lett egy csomó káposztája, téli karalábéja, én meg olyan rendes voltam, hogy elfogadtam belőle egy jó adagot, a többivel meg teleültette a fél kertjét, mert persze kidobni sajnálta (ahogy én is). Nálam a borsó és a felmagzott spenót helyére kerültek. A kelkáposzták kezdenek fejesedni, a karfiolok közül kettőt valami kirágott, és még nem mutat virágot, pedig már illő lenne,  szóval kíváncsi vagyok, lesz-e egyáltalán belőle valami. 

Büdöske, mángold és a káposztafélék

Az uborkát naponta szedem, sok van rajta, végre jól lakhat az uram salátával, ami az egyik kedvence, szinte mindenhez szereti, csak úgy magában is. 

Az uborkaszezonnak sajnos hamarosan vége, a rézoxi-kloridos permetezés ellenére peronoszpórás lett, egy darabig szedegettem a beteg leveleket, de már mindegy. Sajnálom, jövőre igyekszem hamarabb és sűrűbben permetezni.

Uborka és kukoricaálca mögött a komposztáló

A négy tő cukkini szintén beteg lett, Szomszédnéni szerint lisztharmat, a leveleket szintén leszedtem, azóta magukhoz tértek, újra bőven van termés. 

Szép a mángold is, sajnos a fiúk nem eszik meg, pedig de finom fokhagymás joghurttal, vagy tejszínnel tésztaszószban, sebaj, magamnak azért elkészítem. A répák, petrezselymek idén nem hobbit méretűek, hanem normálisak, a céklák szépek, akár tavaly. Zöldbabot keveset vetettem, de még fogok, ahogy hónapos retket, salátát is. Másodvetésként hónapos és nyári retek, jégsaláta került már a földbe, elég gyéren keltek, a kánikula nem kedvezett nekik, még majd próbálkozom. A hónapos már szedhető is, érdekes, hogy bár a mag ugyanaz, a termés jóval csípősebb mint tavasszal volt. Uborkát is akarok még vetni, tavaly sikerült, meglátjuk.

Nemzeti reggeli

A levendula fiaskó

Tavaly október végén vásároltunk hetven tő szabad gyökerű levendulát, mert virágzó lila sövényre, szappanillatra és egy csomó pillangóra vágytam az újdonsült virágoskertben. Hatvan tövet izibe el is ültettem, tízet pedig egy kedves ismerősünknek ajándékoztam. Az eladó szerint reggel lettek kiszedve a földből, tegyem vízbe, és még másnap is nyugodtan kiültethetem, nem lesz bajuk. 

Úgy tűnt, megeredtek, aztán jött a tél, másfél hónapig közel méteres hó, ami alól márciusban elég csoffadt kis bokrok kerültek elő.  Öt-hat tövön nem volt egyáltalán zöld hajtás, ám ha megtörtem egy-egy ágacskát, belül zöld volt, tehát élt, bíztam benne, hogy kihajt. Vártam hát a virágözönt. Ám a bokrok nem nagyon akartak hajtani, míg SzembeLaci bokrai rengeteg új hajtást hoztak, az enyémek néhány kivétellel még április végén is ugyanolyanok voltak. 

Volt ami ennyire vitte júniusig

A legcsúnyábbakat kiszedtem és a helyi kertészetből vettem helyettük cserepes példányokat. Mind megeredt, hajtani kezdett, mára szép kis bokorrá cseperedett. Aztán vártam, hogy a többiek mégis beindulnak. Kár volt. Május végén elegem lett, kiszedtem a csúnya kis töveket, ültettem helyettük cserepest, és alig voltam mérges, mert ezeket pontosan ugyanannyiért vettem, mint a szabad gyökerűt. Az elsőként elültetett hatvan tőből alig húsz maradt meg, az elajándékozott tízből pedig egy sem. 

Foghatnám a rossz talajra, de a levendulát ez nem zavarja állítólag, arra, hogy nincs egész nap tűző napon, de másnál is van ilyen helyen és növekszik, foghatnám a télre, hóra, de az nemcsak nálunk volt a faluban. Az utolsó hat tövet június elején cseréltem ki, ez már késő volt valószínűleg, mert ezek a tövek egyáltalán nem nőttek, és csak pár rövid szárú virágot hoztak, de élnek, remélem nem purcannak ki, és behozzák a többieket. 

Június eleji kert, jól látszik, mely töveket ültettem később

Túlélő levendulák sásliliommal, kardvirággal, hátul árnyékliliomok

Egy tövet meghagytam a tetszhalottak közül kíváncsiságból, nemcsak én voltam-e túl türelmetlen, de úgy tűnik tényleg kampec, ugyanúgy néz ki, mint tél végén.

Ő az

Mindenesetre, ha még egyszer levendula ültetésre adom a fejem, csakis cserepes növényt veszek, és csakis tavasszal fogok ültetni, se ősszel, se nyáron, bármennyire is mondják, hogy a cserepes levendula akkor is ültethető, és másnak sikerült. 

Akármennyire is igénytelen a levendula, nálam nem sikertörténet, sövényem még messze nincs, elmaradt a pillangóinvázió is, de azért van pár szép kis bokrom, meg néhány nem annyira szép is, bízom benne, hogy az évekkel egyre mutatósabb lesz, és nem kell állandóan pótolnom az állományt.

Jövőre legyenek legalább ilyenek

Ha nem vagy kemény...

Háttértörténet: 

A század lején, egyetemistaként szereztem jogosítványt, és bár mindenből elsőre átmentem, az azt követő több, mint tíz éves nemvezetés hatására azt is elfelejtettem, melyik pedál mire való.

Lackó hazaérkezése után nem éreztem elég májernek magam a két fiúval való buszozáshoz, ezért kaptam egy tinédzser korú Focust. A lejárt jogosítványt megújíttattam, az uram adott pár leckét vezetésből, felragasztott egy T betűt a hátsó szélvédőre, és mikor elértem a kettes szintet (tízes skálán, a tízes majd az lesz, ha beülök, és elvezetek mondjuk Horvátországba) szabadon engedett. Keveset vezetek, egyelőre útvonalakat tanultam meg: gyermekorvos, kórház, torna.

Az uram a  múltkor kedvesen megjegyezte, ha a hármas szintre lépek, elmagyarázza, mire való a fordulatszám mérő...

A Decathlon parkolójába állok be, és nem is sok korrigálással, az uram az anyósülésen, mikor Marci megszólal:

- Látod anya, tudsz te parkolni - majd az orra alatt mormolva hozzáteszi - mikor itt van apa, és segít. 

Tegyeszes ügyintézőnkhöz megyünk családilag két autóval, az uram utána tovább dolgozni, én a fiúkkal haza. Végre találok egy helyet, ahová be is tudok állni, mire Mr. Tapintat lelkesen:

- Büszke vagyok rád, ügyesen parkoltál! -majd a testvéréhez fordul - Pfhűűű Lackó, ezt megúsztuk!

Tornáról érünk haza, keskeny az utcánk, lejtős is, béna is vagyok, szóval előfordult már, hogy nem sikerült elsőre befordulni a kapun. De most igen!

- Látod anya, így kell ezt csinálni! Keményen! Ha nem vagy kemény, akkor lefulladsz! Ennyi!

Nyár

Lassan egy hónapja, hogy vége az ovinak, újra összecsiszolódtunk mi hárman itthon, kialakult a rend, a szokások. Nagy könnyebbség ez nekem, nem kell reggel időre menni, délután szintén, ráérősen indul a nap, senki sem visít, na jó de, ám ez csak megszokás, lassan már fel sem tűnik. 

El sem hiszem, de végre egyszerre alszanak délután, ha szerencsém van, akár másfél órán át egyedül lehetek a fejemben. Délután tornáznak a fiúk, igen mindketten, mert Lackónak is szüksége van néhány alkalommal Dévény kezelésre, és kaptunk házi feladatokat is, hátööö, mondjuk úgy, nem tűri  valami csendesen. 

Boldog vagyok, mert végre úgy tűnik, megtaláltuk a megfelelő fejlesztést Macinak, írtam már, hogy tavaly tavasz óta kerestem, mert úgy éreztem, az, amit csinálunk nem visz előre. Több terapeutánál is jártunk, több módszert kipróbáltunk, végül maradt a Dévény, egy új gyógytornásznál Budapesten, egyéni foglalkozás szomatopedagógussal, ugyanott, ahová eddig csoportos órára jártunk, illetve a konduktor, aki az oviba jár ki, ez persze nyáron szünetel. 

Gabival, a szomatopedagógussal részképesség-fejlesztésre koncentrálunk, bár van aki szerint teljesen felesleges, szerintünk nem az. Edittel a dévényessel pedig a mozgás. Tavaly ősszel sikerült egy öt alkalmas lökésterápiára bejutni hozzá, akkor kértem, vegyen fel a várólistájára, hogy heti rendszerességgel kezelhesse Marcit. Május elején vették le a gipszet, azóta járunk hozzá, végezzük az itthoni feladatokat - nem kevés, nem vagyok benne biztos, hogy egy kevésbé edzett felnőtt könnyen végigcsinálná - az eredmény pedig egyértelmű: Marci az elmúlt két hónapban többet fejlődött, mint tavaly egész évben. Tavaly futóbiciklivel csigalassúsággal tudott közlekedni, lejtőn felfelé pedig nagyjából sehogyan, most rá kell szólnom, várjon meg, babakocsit tolva nem tudom a lépést tartani. Gondoltunk egy merészet, és vettünk neki egy biciklit (pótkerékkel), gondoltuk előttünk a nyár, lassan majd megerősödik a lába ahhoz, hogy pedálozzon. Tavaly nem tudta meghajtani a háromkerekű pedálját kicsit sem. Semennyire sem. Most pedig az üzletben felült a biciklire, és láss csodát, tekerte! És haladt! Sík terepen csont nélkül, jó tempóban tudja hajtani, lejtőn felfelé kell még segítség, de elmondani nem tudom mit jelent ez nekünk, neki!

Érti, tudja már miért csináljuk ezt az egészet, okos, együttműködő, kezelés után el is mondja, hogy jobban érzi magát.

- Ezt nézd anya! - szól, és felnyújtja (!) a bal karját, hogy elérje az eddig elérhetetlen korlátot a metró mozgólépcsőjén.

Próbálok nem gondolni arra, mennyit jelentett volna, ha hamarabb kerül Edit kezei közé, hol tartana most, mindegy, a lényeg, hogy itt van, hogy múlt héten a Természettudományi Múzeumban megkérdezték, miért kérek kedvezményes jegyet, a bálnacsontváz alatt futkározó gyerekemen nem látszik, hogy látás-, hallás- vagy mozgásérült lenne. Valószínűleg azt sem értették, miért vigyorgok annyira. 

Ez az első nyár, mikor a fiúk szabadon kint lehetnek az udvaron, nincsenek gödrök, szemét, betonvasak, üvegcserepek és sitt szerteszét. Szép és tiszta a fű, az uram épített homokozót, készül a "szórakoztató centrum", próbálja vízszintesre faragni a domboldalt egy kisebb medence és egy tűzrakó elhelyezésére. Szomszédfaluból egy jómunkásember eddig háromszor ígérte, hogy eskübecsszó holnap tényleg jön talicskázni, ám eddig még nem ért ide, így Marci szülinapjára nem fog teljesen elkészülni, de egy medencényi hely már sík, szalonnát sütni meg a lejtőn is tudunk. 

Mióta elkészült a homokozó, naponta kétszer fürdenek

Szerettünk volna új teraszbútort is a szülinapra, az uram készített is egy asztalt a meglevő, örökölt székekhez. A székeket homokfújóhoz vittük, leszedni a régi festékréteget, valami műanyag-szerű cucc van ráolvasztva, de a gépe elromlott, vagy nincs kedve foglalkozni velük, mindenesetre várjuk, hogy végre készen legyenek, mi pedig újrafesthessük őket. Az uram glettelte és lefestette a terasz falát, én pedig lecsiszoltam, alapoztam az ablakokat, ajtókat. Bár az eredeti tervek szerint tavaly kellett volna ablakot cserélni, még legalább egy évig ezt fogjuk nézni, és hát ráfér egy kis kozmetika. Az egyik ablakot barnára is festettem, de egyikünknek sem tetszik, holnap veszünk új festéket, mi lenne, ha merészebbek lennénk, szürkére gondoltam vagy zöldre, meglátjuk.

A kert zöldellőbb mint szeretném, a gyomokkal nem nagyon tudok lépést tartani, és mélyen együtt érzek Sziszüphos-szal, de már innen főzök, sem zöldséget, sem gyümölcsöt nem kell vennünk jó ideje. 

Tegnapi kosár

Uzsonnázók

Délután mindig van egy kis időm kiülni a lépcsőre egy kávéval, a fiókáim alszanak, a szél fúj, (itt mindig fúj!) és tele vagyok hálával, jól van ez most, nagyon jól!

Pergett a borsó

"Anya, támadt egy ötletem! Te tisztítod a borsót, mi pedig megesszük!"

Első kosár

Tavaly csak Rajnai törpe, idén rajta kívül Kelvedon csodája és Zsuzsi is került a földbe, a dobozon olvasott ígéret szerint szépen egymás után kezdenek majd érni. Hát majdnem.  A Rajnai törpét még javában szedtem, mikor a többiek is jelezték, csipkedjem magam, ha még zsenge borsóra vágyunk... A Zsuzsit a tavalyi uborka helyére vetettem, a hálóra futott fel, álom volt így a szedés, harmad idő alatt végeztem, mint az egymást támogató sorok között. Néhány éjszakára adott volt a fix programom, a Papírkutyák a kedvenc borsófejtő filmem, csak ilyenkor kapcsolom be, idén háromszor láttam vagy inkább hallgattam. 

Fejtettem azért nappal is, gyerekmunkásokat alkalmazva, mert valamiért nem gondoltam át, mennyire szeretném ha egyenletesen borítanák zsenge borsószemek az egész lakás padlóját. Aztán láttam, hogy nem gond ez mégsem, Lackó fiam két ujjas, vagy éppen földön hasalós porszívós technikát alkalmazva szedegette fel őket, még szerencse, hogy nálunk a földről lehet enni. 

A cápák (és a tigrisek) borsót fejteni szeretnek a legjobban

A csíkos pólós asztal alatt állva elférők  is

Megelőztem egy borsókartácsos testvérháborút

A zöldborsó állítólag valóságos gyógynövény, főleg nyersen fogyasztva. Rengeteg magnéziumot és kalciumot tartalmaz, a fiaim fel is töltötték a raktáraikat, főleg Lackó, aki a padlón talált bőségen kívül marokszám lopkodta ki a kifejtett szemeket a tálból.

Az idény első ünnepi borsólevesének napján az én uram óvatosan megkérdezte, tényleg ennyi ideig tart megfőzni egy borsólevest?!? Bezony, ha a recept úgy kezdődik, hogy menj ki a kertbe, szedd le a borsót, pucold meg...

Nem lett délre kész

Kb. hét kiló figyelget most a fagyasztóban, persze nem lesz elég jövő tavaszig, de én becsülöm a kicsit is. A szárakat lesarlóztam, a gyökerek maradtak a talajban, most pedig már káposztafélék palántái próbálnak  itt magukhoz térni, és kiheverni az átültetés és a napégés sokkját. Ez van, amikor az ember lánya nem akkor kertészkedik, amikor kell, hanem amikor alszanak a gyerekek... 

A titokzatos szombati csirkeszárnyas nő

Ma reggel, mint minden szombaton, betértem a 20 éve együtt üzletlánc helyi tagjába, és a szokásosat kerestem a húspultnál. Ám visszapattantam, elfogyott, miért nem veszek farhátat, az még olcsóbb is, végül pulykaszárnyra kellett fanyalodnom. Az egyik eladó megjegyezte, hogy azért találgatták már a kolléganőkkel, hogy miért csirkeszárnyat? Miért minden szombaton? És miért pontosan tizennégy darabot? Ennyire szeretjük?

Jaj, hát része lettem a falu folkórjának, most rántsam le a leplet? Na jó, Sanyesznak viszem, megfőzöm, és minden nap kettő darabot kap ebédre. Azért szárnyat, mert azt könnyű kicsontozni, nem hordja szanaszét a teraszon, és nem zsírozza össze a térkövet, aminek sápadtságát emberem naponta vizslatja. Azért szombaton, mert ez az egyetlen nap, mikor az uram is otthon van, a bolt pedig nyitva, én pedig végre gyerekek nélkül biciklire pattanhatok (=sportolok) és  Carrie Bradshaw-ként shoppingolhatok. Amúgy meg az én jó uram háromféle húst szeret látni a tányérján, csirke alsócombot, disznó karajt és combot. Mással, ha lehet, ne nagyon próbálkozzak.

Egy rejtéllyel kevesebb...

Szégyenlős ha fotózzák

Az én időmben még

Norbival kimenőt kaptunk, egy tejivóban reggelizünk. Közelünkben ránézésre kb. tízéves gyerekekből álló társaság beszélget, nevetgél, eszik, iszik. Jól öltözött, jól viselkedő, helyes fiúk, lányok. Mindannyiuknál okostelefon, azt nyomkodják, videókat néznek, fényképeznek, neteznek. 

Eszembe jut az ötéves kisfiú, akit fotóztam, és megkértem, hozza ki a legkedvesebb játékát, mire ő előszedett egy tabletet. Vagy a sok ismerős család, ahol a hasonló korú, vagy csak picit idősebb gyerekeknek alapfelszereltsége a tablet, telefon. 

Na ne, a mi gyerekeink is ilyenek lesznek? Folyton telefont fognak nyomogatni? Az én uram pedig szenvtelenül válaszolja, hogy igen. Ha nem akarjuk, hogy kilógjanak a többiek közül. Mert a gyártók fő célpontjai a gyerekek, és most már nem az a ciki, mint gyerekkoromban (mennyire gáz már, hogy elég öreg lettem a nosztalgiázáshoz) hogy nem volt farmerom és magenta cipőfűzőm, hanem ha nincsenek ilyen kütyüid. Ehhhh.

Kerítettünk

Tavaly a térkövezés felvezetőjeként, és mert a szintezéshez szükség volt az alapra, elbontottuk a régi, igen rossz állapotban levő, alap nélküli léckerítést. Elkészült az új kerítés beton alapja és az oszlopok, majd jó ideig bárki ki-be járhatott, éjszakánként ismeretlen tettesek lopkodták el Sanyi tálkáit és hagyták szanaszét a kertben Lackó pelenkáit, no meg aknákat telepítettek az udvarra. 

Arról nem is beszélve, hogy bár az utcánk nem forgalmas, és 30 km-es sebességkorlátozás van, az autók két lépéssel a kerítés mellett járnak, nincs tér, vagy árok, semmi. Nem figyelünk, a lejtőn megindul a labda, és kész a baj, gyerekes családnak ide kerítés kell!

Mikor még csak álmainkban volt házunk, és azt is mi akartuk felépíteni, mai igényeket kielégítő parasztházra gondoltunk, parasztfödém, csikótűzhely, tulipános kerítés és spaletták, Marischa, Borischa. Aztán rájöttünk, ez mégsem tetszik annyira - ezért is jó valahol, ha pénz híján sok időnk van gondolkodni -, és nem is illene a már nagyon is valós házunkhoz. 

Bár a tulipán mintás léckerítés ötlete sokáig tartotta magát, végül a tartóssága és könnyebb ápolhatósága döntött a vas mellett. Rengeteg a munka a portán, és ez valószínűleg már így is marad, így csak akkor dolgozunk többet a szépség kedvéért, ha nagyon nem tudunk róla lemondani.

Nagyon egyszerű kerítést akartunk, főleg én, az uram azért próbálkozott egy kis cicomával, de lebeszéltem. Egyelőre a kis és a nagykapu készült el, utóbbi egyszer majd elektromos lesz. A mezőket majd az uram fogja elkészíteni, ha az anyagiak és az ideje engedi, addig is drótot húztunk ki, ami bár ronda, a célnak megfelel. 

Felhívnám a figyelmet a roppant dekoratív postaládánkra

Nem hegyes, nehogy fennakadjon valamelyik kölök. Vagy Sanyi.

Emberem pedig szorgalmasan gyakorolja a hegesztést, első művét, a kapu motívumát ismétlő rózsafuttatót múlt vasárnap állítottuk fel,  és én mondom, ha lakatos készíti, akkor sem lenne szebb (bár feltételezem, akkor nem két hónap alatt készül el...) 

A héten fehér kavics is került alá deszkakeretben és a futást is megkezdhette két tő hetek óta a teraszon várakozó, fehér-rózsaszínnek árult, de nyílás után inkább rózsaszínű - tök véletlenül olyan, mint a muskátli az oszlopon - rózsa.