2018. március 31., szombat

Két nap

A gyerekek nincsenek velünk, szokatan, hogy végig tudok mondani egy mondatot, és reggelre nem leszünk öten az ágyban. Közel a Balaton, de a tó még a partjáról is alig látszik, akkora a köd. Kint hűvös van és esik az eső, de a házikó meleg, tüzet raktunk a kis kályhában, forró a tea, az uram olvas, én varrogatok. 
Jó  most nekünk.


2018. március 11., vasárnap

Tulipánok


Már három napja tavasz van. Ezalatt hírmondó sem maradt a tél utolsó hórongyaiból, a december óta kitartóan virágzó hóvirágok magukhoz tértek, és a korán kibújt hagymásokon sem látszik, hogy megviselték őket az elmúlt hetek fagyos éjszakái. 

Hiányoznak a virágok, a harsány színek. A fokföldi ibolyák, orchideák is szépek persze, de mégis az az igazi, mikor jácint, nárcisz vagy tulipán kerül az ablakba.

Marci is tulipánokat vitt nőnapra a tanító néniknek és kislányoknak az iskolába, az igazi virágnál kevésbé sérülékeny, ám legalább olyan  illatos változatban. 








Sokféle sütikiszúróm van, ennek a készletnek különösen megörültem, a tulipánoson kívül készíthetek már nyulas, pillangós, kiscsibés, vagy éppen hímes tojásos linzereket is.




Este pedig a fiúk lepték meg a család lányait egy-egy csokor tulipánnal, velük bekacsintott a tavasz az otthonunkba is.